Honnan származik a reiki energia? A kvantumfizika szerint minden energiából áll, így a körülöttünk lévő környezet, sőt magunk is egyfajta összesűrített energia halmazt alkotunk. Ez mindenütt jelen van, mely finom kölcsönhatásban van, noha gyakran nem is tudunk róla. Ez mára láthatóvá vált az aurafotózás révén, mely megjeleníti ezt a finom energetikai mezőt.

A távol keleti kultúrák különböző írásjelekkel jelölik ezt a kifejezést, de jelentésük azonos: Kínában “Chi”, Indiában “Prána”, Japánban “Ki” szó jelöli az energiát.

reiki_kanjiA reiki energia kifejezést leggyakrabban “kozmikus / univerzális energia” néven fordítják, noha rejtett jelentése sokkal többet is elárul. A kínai eredetű japán kanji írásjelek a szó mélyebb tartalmát is hordozzák, ugyanis egyfajta képírásról van szó.

Ez sajnos elveszett az utolsó 1946-os japán írásreformot követően, amikor egyszerűsítették az írásrendszert.

A REI szó három fő részből áll: eső, kehely, és médium. Összeolvasva őket egy nagyon fontos információt közöl számunkra. Mindannyian rendelkezünk azzal a képességgel, hogy kapcsolódjunk az isteni szférával és onnan energiát csatornázzunk, amit fizikai és lelki eredetű tünetek kezelésére egyaránt csodálatos módon alkalmazhatunk.

A KI szó az áramlás, és a minden irányba szétterjedést jelentését hordozza. *

 A REIKI szó teljes jelentése: láthatatlan energia, mely misztikus, nagy erőt hordoz. Az egyes jellemzők jelentés tartama:

1. Láthatatlan:

A Reiki energia bár nem érzékelhető a fizikai érzékszerveinkkel, ugyanakkor megtapasztalható számos rejtett formában. Valaki az áramlás érzetét tapasztalja meg a reiki kezelés alatt, mások melegséget, bizsergést érzékelnek. Nincs két egyforma tapasztalat. Ezek az érzetek a reiki energia és a fizikai test kölcsönhatásaként jelennek meg. Akkor is érzékelhetőek, ha hideg a kéz a külső hőmérséklet miatt, így teljesen kizárható, hogy csupán a kézi fizikai melegét éreznék sokan.

A reiki energia érzékelése számos gyakorlattal fejleszthető, mely segítségével a terapeuta képes különféle érzetek megkülönböztetésére is. Minél erősebben áramlik a reiki energia a tenyérből, és mennél nagyobb a toxin felhalmozódás, úgy növekszik az érzet erőssége is. Számos ilyen energia és érzékelés fejlesztő gyakorlatot tanulhatsz a szeminárium során.

2. Misztikus:

A reiki energia transzcendens minőségéhez két fő dolog kapcsolódik: szimbólumok és a titkos átadás rendszere.

A reiki behangolás, avagy reiju szerepe az energia rendszer megtisztítása és segítségével egész életre konzerválódik a reiki energia csatornázás képessége, mely immár nem bioenergetikai szinten áramlik. A rendszeres gyakorlással, meditációval, az ismételt behangolással egyre jobban fokozható a reiki energia átadás képessége a csatorna tisztasága révén.

3. Nagy erejű:

A reiki kezelés során a Reiki energia hatékonyan feloldja a lerakódott toxinokat és energetikai blokkokat, ezzel támogatva a szervezet öngyógyító és méregtelenítő képességét.

Hatására felgyorsul a gyógyulás folyamata, a test regenerálódik. Épp úgy alkalmazható a reiki energia fizikai mint lelki eredetű problémáknál, hozzájárul az elme lecsendesítéséhez is.

A kezelés időtartama: 1 óra

Ár: 7000.-Ft