Egyiptomi ékszerek és drágakövek története
Az ókori Egyiptomban a férfiak és a nők egyaránt viseltek ékszereket. Többek között homlokpántot, kar és bokapereceket, fülbevalót, gyűrűket, medálokat, diadámokat, gallért és övláncot.
Az aranynak mint nemesfémnek kiemelten fontos szerepe volta az ókori Egyiptomban. Nem csak az ékszerek alapját szolgálta, hanem vallási jelentősége is volt. A Napisten Amon-Ré attribútumának tartották. Benne öltött testet a nemesség, tisztaság és a fény. Az arany a Napisten “húsa” volt, így az arany isteni fémnek számított Egyiptomban, amely örök életet adott. Ezért számukra az arany különleges tulajdonságokkal bírt. A fáraók, a feleségek és a papság előszeretettel készíttette ékszereit, kiegészítőit és maszkjait aranyból milliónyi apró drágakővel cicomázva. Amikor I. Széthi fáraó sírját feltárták a régészek, több száz tonna aranyból készült kegytárgyat és használati tárgyat találtak.
A türkiz valójában nem számít drágakőnek. Ez ásványok csoportjába tartozik. A korai ókorban a Sinai-félszigeten ékszerkészítés céljából bányászták. Ritkasága miatt több ezer éven keresztül igen értékes, magas rangú kőnek számított az ókorban. Kerekded, legömbölyített példányait használták és használják még ma is leggyakrabban az ékszerekhez, különböző fémekbe befoglalva. Irán területén Nishapur (Neyshábür) város közelében ismertek előfordulásai, ahonnan egykoron Törökországon keresztül szállították Európába, innen származik elnevezése is.
A lazurit egy ásványkő mely a szodalit csoport tagja. Sokszor tévesztik az azurittal, a szodalittal. A lazurit a fő összetevője a lazúrkő vagy lapis lazuli amely valójában kőzet. A kőben jellemző még több ásvány is mint a pirit ami az aranysárga csillámokat, a markazit ami a vas szürke csillámokat és a dolomit a mi a fehér részeket mutatják. Ez Egyiptom legkedveltebb köve. Nagyon könnyen csiszolható ezért nagyon széles körben használták. Díszítettek vele templomokat, palotákat, használati tárgyakat szkarabeusz formára, ékszereket (gyűrű betéteket, függőket, medálokat). Savakra nagyon érzékeny, ezért megmunkáláskor lakk vagy viaszbevonattal látják el, ami a fényhatását is kiemeli a kőnek. Görögország és Róma is kedvelte még ezt a kőzetet.
A szodalit egy sötét királykék színben gazdag ásvány amelyet most is és az ókorban is díszítőkőnek használták. Szürkéskék árnyalatban is sűrűn előfordul. Sokszor tévesztik az azurittal, és a lazurittal. A szodalit az előbb említetteknél sokkal könnyebb súlyú ásvány. A kőnek fehéres-sárgás erezete is van, mely helyenként áttetsző.
A borostyán vagy borostyánkő valójában fosszilis (megkövesedett) gyanta.Gyakran ásványként tartják számon, valójában azonban nem önálló ásványfaj, hanem számos szerves ásvány elegye. Gyakran tartalmaz zárványokat, sokszor épen maradt fosszilis rovarokat (szúnyogot, legyet, hangyát), kisebb állatokat (gyík), növényi maradványokat, melyek az értékét növelik. Már az őskorban is kedvelt anyag volt. Számos nyakék, apró szobor és dísztárgy került elő. Valószínűleg még fizettek is vele. Az ókori Egyiptomban, Hellászban és Rómában is széles körben felhasználták. Magas ára volt, mert hittek viseletének gyógyító erejében.
Utolsónak említeném Egyiptom utolsó kincsét a gyöngyöt. Agyöngy a kagylókban, osztrigákban keletkezik természetes védekezésként a bekerült irritáló idegen anyagokkal szemben. Az idegen anyagok körül gyöngyház választódik ki és fokozatosan felépíti a gyöngyöt. Ezekről a rétegekről visszaverődő fénynek jellegzetes játéka van, amit gyöngyházfénynek neveznek. A gyöngyök színe a valamilyen árnyalatú (gyakran rózsaszín) fehértől barnáig vagy feketéig terjed, amely függ a kagyló fajtájától és a víz minőségétől. A gyöngyök érzékenyek a savakra, a kiszáradásra, a nedvességre, sokkal kevésbé tartósak mint más drágakövek. Ezért is dobta Kleopátra a gyöngyét Antonius vacsoráján a borába, ahogy azt már abban a cikkemben elmeséltem. A természetes igazgyöngyöt a Perzsa-öbölben és a Vörös tengerben halásszák évezredek óta. Valaha úgy hitték, hogy az istenek könnye.